Állami támogatás, STK-ban!
Örömmel tudatjuk, hogy hosszas egyeztetéseket követően léte jött az első komoly együttműködés ahol már egy működő ellátási rendszer szolgáltatásait részben STK-ért biztosítja az Apostoli Magyar Királyság Magyar igazolvánnyal rendelkező honpolgárainak.
A Létünkért Közösség, az AKASA tagjaként jó minőségű háztáji, illetve magyar termékeket, és bio-reform élelmiszereket is kínál tagjainak a lehető legkedvezőbb áron. Vannak saját gyártású termékeik is. A felhasználók lehetnek magánszemélyek és éttermek, vagy ételkiszállítással foglalkozó egységek is.
Listás, állandó termékeikhez bárki hozzájuthat, aki Tagja közösségüknek. Ehhez csak be kell regisztrálni az oldalra, mert attól kezdve nem csupán kedvezményekhez lehet hozzájutni, de egyéb lehetőségek is adódnak, mint a kiskertben megtermelt terményekkel, illetve saját termékekkel – szolgáltatásokkal történő fizetés.
Az Apostoli Magyar Királyság honpolgárai – akik kiváltották a Honpolgári Igazolványukat (Magyar Igazolvány) – a termék árának 35%-ában állami támogatással vehetik igénybe a központilag kínáltakat, amely támogatást STK-ban központilag utalunk át.
További információkat az alábbi linken tájékozódhat: Létünkért
Honpolgárság igénylése : Link
1-4 BROSSÚRA(PDF)
HONOSÍTÁS: Link